Először megnyugtatásként: az elmúlt hetek hosszú hallgatásának hátterében kemény munka áll. Gyerekek, ezt ne próbáljátok ki otthon! Inkább vezessetek ti is éttermet...
Másodszor: az M. testületileg gratulál minden magyar éremhez! Sőt minden érem mindkét oldalához.
Harmadszor: sokat gondolkodtam azon, hogy a szelektív hulladékgyűjtés varázslatos természetéről, újabb törzsvendégeinkről, vagy még újabb pincérnőinkről írjak-e bejegyzést, amikor váratlanul besétált az M. ajtaján a csoda. Így történt: éppen záráshoz készülődtünk, és már csak egy nagy asztal mulatott fent, amikor észrevettük, hogy Tihanyi Tóth Csaba már vagy 20 perce pakol ki a csomagtartójából. Igen, barátokközt Laci a házban lakik, és mi 2 hónapja arra vártunk, hogy egyszer betérjen hozzánk. Csakhogy a sok óhaj és sóhaj után lemondtunk róla, vissza is vonultunk a konyhába, de 10 perc sem kellett hozzá, és Mártika visongva rohant be hozzánk: "Teljesült az álmotok, fiúk" - mondta, és valóban. Maga Csaba volt az, néhány barát társaságában, leültek a kinti asztalnál, és rögvest kaptak pár pohár viszkit és egy válogatástálat. Beszélgettek és falatoztak ezek a derék emberek, és még attól sem kellett félnünk, hogy a ház kiveri a balhét, mert ugyan ki merne ujjat húzni az egyetlen lokális celebbel? Mi tagadás, soha ekkora biztonságban nem éreztük magunkat. Az idő repült, a lélek nemesedett, és szinte meg is feledkeztünk arról, hogy éjfél jócskán elmúlt, és már nem augusztus 19-e van, hanem 20-a!! "Hoppá" - merült fel bennem a gondolat, magamhoz ragadtam egy csinos háziveknit és egy kést, és kisétáltam Csaba asztalához. Nem kellett sokat magyarázkodnom, a férfiú büszkén ragadta meg a szerszámokat, és ékes szavak kíséretében keresztet szegett a kenyérre.
Hölgyeim és Uraim, Kedves Gyerekek, csodákért nem kell a szomszédba menni, elég lenézni az M.-be!
továbbra is várunk benneteket
Marci és Tsai
