hétfő, július 28

Globális és lokális

Király Laci bácsi tanított bennünket bő tíz éve arra a bölcsességre, hogy globálisan kell gondolkodni, és lokálisan kell cselekedni. Nos, a dolog működik. Eleinte azt hittük, hogy a "meg akarom főzni a világot" globalitása csupán a konyha lokalitásában manifesztálódik, de a múlt hétvégén felismertük, hogy a helyi jelleg más módon is érvényesülhet.


Történt ugyanis, hogy Patyi a Nógrád megyei Terényben (Szentgyörgyi Albert, Orsós Magnó Múzeum, Színházi Napok, stb.) pihente ki a hét fáradalmait, amikor megneszelte, hogy Rozi néninek van pár levágás előtt álló nyula. Nosza vett is három szép nyúzott példányt, melléje némi friss kecskesajtot, és gyorsan fel is dolgoztuk őket. Most kapros-túrós palacsintával tálalt finom nyúlpaprikás és sült paprikával társított kecskesajt várja a kedves vendégeket. Hamarosan felvesszük a kapcsolatot Költő úrral is, aki mangalicát tenyészt (nyamm), valamint holnap átveszek egy nagyobb adag vargányát egy nénikétől. És akkor a szintén hétvégén beszerzett és levessé változott szegfűgombáról még nem is beszéltem.

Anemjóját, de megéheztem!

csókok
Marci

Nincsenek megjegyzések: