péntek, július 16

Petri10 az M. étteremben

A Petri Györgyhöz több szálon kötődő M. étterem a költő nemlétének tizenegyedik évének tizenegyedik napján kiállítást és vacsorát rendez, ahol a Petrinek kedves ételek és italok mellett bemutatkoznak söralátét-versei, valamint barátai és tisztelői előadásában szólalnak meg versei.


................Elment a poéta, oda a diéta...................


A szemfülesek már felismerhették, hogy az étterem neve Petri első kötetének címéből ered (Magyarázatok M. számára), ami nem véletlen, hiszen az M.-et Sulyok Miklós, a költő jó barátja nyitotta, méghozzá 2000-ben, a Petri halálát követő hónapokban. Sulyok és Petri annak idején sokat főztek együtt, de ritkán ettek, mert – bár lelkesen beszélt a gasztronómiáról – Petri nemigen evett, jobban kedvelte ugyanis a cigarettát és az italt. Kedvenc ételei azonban voltak – hiszen nem az evés az egyedüli öröm a főzésben –, melyeket most Sulyok Miklós gondos útmutatása és felügyelete alatt készít el az M. személyzete, és július 27-én kedden este felszolgál a költő, versei és receptjei rajongóinak. A részletes program alább olvasható.

Petri10 vacsora, 2010. július 27., 20h

Petri György berlini söralátét-verseinek kiállítása - megnyitó
Sokfogásos vacsora Petri György kedvenc receptjei alapján a teljesség igénye nélkül:
1.petri pástétoma
2. marseille-i halleves
3. párolt lazac reszelt almával, nyers uborkával, sűrített kapros tejszínnel, vörösborban párolt aszalt szilvával, néhány szem lehajazott mandulával
4.házi kovászos uborka
5.zöldségtál nagyon könnyű, főleg reszelt, apróra tépett, darabolt mindenféle nyersen illetve párolva
6. tyutyuka pörköltje
7. ballagi böllér máj
8. almás pite

A vacsora közben:
Tóth Evelin, Kardos Dániel és Szalai Péter megzenésített Petri-versei
A vacsora után:
Felolvasás barátok és tisztelők részvételével

M. étterem, VII. Kertész u. 48.
asztalfoglalás: csillag.marton@gmail.com

Az esten való részvétel 4000 Ft, amiért cserébe a fent említett ételek mindegyikéből tetszőleges, mértékletes fogyaztás javallott.

És most álljon itt magyarázatként Miklós írása a Petri10 kiállítás és vacsora apropóján:

Vicces: hárman csináljuk az M.-et: Marci, Máté és Miklós – ez is lehetne oka a névválasztásnak, oszt mégsem az.
Hanem: Petrinek akartam dedikálni a helyet, de úgy, ne legyen evidens a célzat.Szinte azonnal eszembe jutott M., mint egy rejtjel. Magyarázatok M. számára – ez volt Petri első kötetének címe. Nekem tetszett az eredmény: a galérián kitett Szilágyi Lenke Petri fényképek ellenére, az emberek bennfentesként adták tovább: M., mint Miklós, M., mint Mérleg vendéglő. És a legbentebbfentesek: Maya. Különben is, sokan terjesztik: a kötet-címben szereplő M. Mayának rövidítése.
Olyan szerencsés vagyok, hogy ezt a történetet közelről követhettem: Mayával 1964-ben ismerkedtem meg, Petrivel 1970-ben, épp, amikor a Ráday utcai lakásukban, vörös boros-kávés ifjonti korszakában((Akkor még akármit – kóstolódó ifjúság.)) rakta össze első kötetét. Mayával, viszont, csak ’72-ben ismerkedett meg, és szerelmük még ennél is későbbre datálódik.
Ám mindez kit érdekel? Nem tudom. Engem. Marci azt kérte, írjak arról, miért csináljuk ezt a kiállítást.

Részerint (Petri egyik kedvenc, fontoskodó szava, a helyesírásellenőrzőm már vastagon pirossal alá is húzza, talán tévedek, rosszul emlékezem? Belenézek a hat kötetes etimológiai szótárba – nincs, Czuczor-Fogarasi minden szót ismer – nincs, de ott a Google: A' keresztyén eklézsiának historiája, szerző: Breznay Pál, 1836-ban használja a szót, Petri ezúttal nem hagyott cserben), Petrivel életünk sokféleképpen összegabalyodott, másfelől sokunknak sokat jelentett, jelent és jelenteni is fog költészete.

Rettentő hülyék kora jő, jövendölte, és beletrafált és egyáltalán: a penetráns rosszkedv, mintha újra penetrálna.
De most ne erről szóljunk. Beszéljünk ételről, italról, kocsmáról. Mert mi szerencsések, itt vagyunk egy kocsmában-vendéglőben, és mert amit kiállítunk az kocsmákban született. A fő-rettentőhülye bizonyára örömmel látná itt, a sör-kekszek multi-funkcionalitását.
Petri szeretett szerepet játszani. Egyik kedvelt szerepe volt a szakács-gasztronómus.
Otthonról, nagymamájától, mamájától, jó indítást kapott, de az alkohol, vagy ki tudja mi miatt, nem tudott, nem szeretett enni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy vészesen reszkető egyik kezében mindig cigaretta, a másikban pohár volt, akkor megérthetjük, a szakácsság miért volt inkább csak játék. Na de azért, mégis fontos volt életében – erről költészete is tanúskodik, meg a komolyan nem vehető, és mégis komolyan vett szakácsversenyek Nagy Bálintnál Ady ligeten, és a még élete végén is dédelgetett terve egy szakácskönyv megírásának.
A terv kicsit több volt tervnél: le is írt néhány receptet. Egy erőleveshez legalább 5-6 kiló, 3-4 féle húst ír elő, a csiga-béka-rák erőleveshez a reguláris erőlevesbe főzzük bele a 100 darab fűszeres tápon legeltetett, majd éheztetett csigát, kell még hozzá 1kg rákpáncél, 100 darab békacomb, 1 testes homár. Petri nagyon szerette a luxust, mert nem volt része benne soha. És szerette nagymamája egyszerű kosztját is, aminek készítését meg is figyelte, meg is jegyezte.
De itt következzék inkább egy másfajta erőleves, a zongora-erőleves receptje:
Végy egy jól fejlett Bősendorfert (avagy Bechsteint: az utóbbi zsengébb, az előbbi zamatosabb). Szekercével vagy légkalapáccsal zúzd szét. A páncéltőkét külön főzzük a húrokkal együtt. Hozzáadunk két elősütött clavichordot. (Ha éppen nincs, cemballo is megteszi.)
Brahms összes műveit kihallgatjuk. Ami marad belőlük, azt felkészítjük a Népbírósági (úgynevezett) „tárgyalásra” Amikorra jól kilógták magukat, akkor – több évig – jeltelen sírokban puhítjuk őket. A levertvese-pecsenyét „Ellenforradalom” szószban pácoljuk. Ennek összetevői: Adagonként 1 tonna hazugság, 1 mázsa aljasság, 10 tonna képmutatás, 10 tonna erőszak (kezdetben bátran, később óvatosan adagoljuk).
Levesbetét: ferences barátfüle apácaemlővel és párttitkár májjal töltve, Szalézi módra. (szentelt vízben pároljuk).

Sulyok Miklós

Nincsenek megjegyzések: